Bemutatkozás

Gyermekfejjel orvosnak készültem, kamaszként pszichológusnak, kozmetikusként mindkét hivatást gyakorlom (elvégezve 1,5 évet a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, rájöttem, hogy a gyógyszerekkel tompított tünetek kezelése többnyire nem gyógyítja meg a betegséget, így lelkileg nem tudnék soha elég felkészült lenni erre a pályára).

Kozmetikusi tanulmányaim alatt csodálatos tanáraim és egy fantasztikus mester voltak mentoraim, kiktől nemcsak szaktudást, hanem maximalizmust, szakmai alázatot és kitartást is tanulhattam. Ezúton is köszönöm odaadásukat, szigorukat, emberségüket , tudásukat, mellyel elindítottak a pályámon. Dolgoztam Budapest belvárosában, Budán, majd Tatabányán.

A sors kegye és hosszú évek kitartó munkájának eredményeként megkaptam azt a lehetőséget, amire mindig is vágytam: megnyithattam saját szalonomat Vértesszőlősön, mely nemcsak egyéni ízlésvilágomat tükrözi, hanem igyekeztem az évek alatt gyűjtött munkatapasztalataim alapján olyan környezetet varázsolni, ahol vendégeim a mindennapi hajszát maguk után hagyva megpihenhetnek, feltöltődhetnek, erőt gyűjthetnek a következő napok megpróbáltatásaihoz.

Szakmai és életcélom: megértetni a vendégeimmel, embertársaimmal, hogy a szépség fogalma azonos a belső harmónia megteremtésével és az egészség elérésével. Szakmai fejlődésem érdekében folyamatos továbbképzéseken veszek részt: 2013-ban szakoktatóként végeztem a Nyugat- magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai karán, illetve olyan módszereket is elsajátítottam (energiagyógyászat, Reiki), melyek segítségével jobban megérthetem, segíthetem a vendégeimet a fizikai szépülés ajándéka mellett. Hiszek abban, hogy minden lelki „betegség” szervi megbetegedésekben manifesztálódik, így bőrünk betegségeinek is legtöbbször lelki okai vannak, ezek felderítése és a probléma megoldása szakmai életem legnagyobb kihívása és sikerélménye is egyben.

Célom az egységes, külső és belső szépség elérése, hiszen az igazi szépség nem az arcnál végződik, belső szervezetünk problémái, életmódunk , stresszes életvitelünk negatív következményei ugyanúgy manifesztálódnak bőrünkön, mint békénk, boldogságunk, egészségünk pozitív megnyilvánulásai. Bőrünket nem elég kívülről ápolnunk, bensőnket is egészségessé, méregtelenné, békéssé kell tennünk.

Ezen egységes szépség eléréséhez minősített bio és antiallergén , magas nemzetközi elvárásoknak megfelelő termékcsaládokkal, gépekkel dolgozom, mert célom megtalálni mindenki számára a legmegfelelőbb kezelési módot, hisz a szépség belülről fakad, de kívülről ápolni kell!!!

Szeretettel és szakértelemmel várom kedves vendégeimet,

Kali Ildikó Henriette
oktató kozmetikus